Kollár „szégyellnem kell, hogy magyar vagyok” Kinga pironkodás nélkül teszi zsebre a magyar államkötvény kamatait

Tovább dagad a botrány.

A tények magukért beszélnek.
„Forr a közélet, nem csitulnak az indulatok. A Nemzeti Ellenállás Mozgalom azt követeli, hogy akik Brüsszellel szövetkeznek Magyarország ellen, tűnjenek el a közéletből, ezért petíciót indítottak. Kollár Kinga EP-képviselő beszéde ugyanis leleplezte azt, hogy a Tisza Párt és Brüsszel összeesküdött a magyarok ellen. Megállapodtak, hogy tönkreteszik a magyar gazdaságot, a magyar egészségügyet, és lerontják a magyarok életszínvonalát, hogy a Tisza Pártot segítsék hatalomra – írta a petícióval kapcsolatos felhívásában a Nemzeti Ellenállás Mozgalom.
Mindezek mellett a Tisza Párt vasárnapi rendezvényén ismertették a március elején indított, Nemzet hangja kampány eredményeit. Az Ukrajna EU-tagságára vonatkozó kérdésre a tiszások nem meglepő módon többségében igennel válaszoltak: Ukrajna EU-tagságát a válaszadók 58,18 százaléka támogatta.
Magyar Péter nem sunyíthat többé, eljött az igazság pillanata. A tények magukért beszélnek, a saját maguk által kihozott és publikált eredmények fényében kijelenthető, hogy a Tisza igent mond Ukrajna uniós tagságára.”
Ezt is ajánljuk a témában
Tovább dagad a botrány.
Nyitókép: Facebook